Kézikonzol? A többség számára valószínűleg nem ismeretlen a kifejezés, hiszen manapság az összes magára valamit is adó konzolgyártó kínál efféle eszközöket. Az angolul handheld game console néven futó készülékek olyan játékgépek, melyek nagyobb testvéreiktől eltérően nem csak a játékok futtatására alkalmas hardvert, hanem a kijelzőt és az irányítóeszközöket is tartalmazzák, képesek akkumulátorról működni, mindezek mellé pedig elég kicsik ahhoz, hogy elférjenek az ember kezében — zsebre rakni mondjuk nem biztos, hogy olyan egyszerű őket, de az mindenesetre biztos, hogy hordozhatók. Méretükből és felépítésükből adódóan jóval gyengébb hardvert tartalmaznak, mint a csúcskategóriás konzolok vagy desktop pc-k, de kis túlzással azt lehet mondani, hogy hozzák az öt-tíz évvel korábbi eszközök színvonalát. De ez nem volt mindig így.

Az első játékkonzolt, másképp mondva a játékkonzolok ősét a Mattel jegyzi, az Auto Race névre hallgató eszköz 1976-ban jelent meg, ma már szinte alig találni belőle működő verziót. Ez volt az első digitális gép, mely nem tartalmazott mechanikus részeket — kivéve a kezelőszerveket és a bekapcsológombot. A masina pontos technikai paraméterei ismeretlenek, az biztos viszont, hogy 512 byte (azaz fél kilobájt, egy megabájt 2048-ad része) memóriája volt. A pálcikákból kirajzolt pályán kellett kikerülnünk a több autót, a cél pedig az volt, hogy 99 másodperc alatt célba érjünk — azért ilyen hamar, mert az időszámláló csak két digit hosszú volt. Nem sokkal megjelenése után a Mattel kiadta a Football nevű konzolját, mely sokkal népszerűbb volt az Auto Race-nél, amiről épp ezért sokan nem is tudnak.

A Mattel konzoljai után több cég is próbálkozott hasonló gépek piacra dobásával. Köztük volt az 1932-ben alapított Coleco, a Parker Brothers, az Entex, a Bandai és 1860-ban alapított Milton Bradley Company, utóbbi cég adta ki az első cserélhető cartbridge-es masinát 1979-ben, mely Microvision névre hallgatott. A gép érdekessége, hogy két processzort tartalmazott, a korai változatokban használt 100 kHz sebességű Intel 8021-et egy a gyártó egy Texas Instruments TMS1100-ra cserélte (ezek egyes források szerint a cartridge-ekre voltak integrálva), melyek ugyan sokkal primitívebb hardvernek számítottak, jóval kevesebbet fogyasztottak. A gép nem lett sikeres, ennek fő oka a szinte használhatatlanul kis felbontású, 16 x 16 pixeles LCD kijelző volt. Összesen egy tucat játék készült hozzá, a konzol a magas fejlesztési költségek ellenére is nagyot bukott, az MB-t viszont nem rántotta magával a gödörbe.

A nagy áttörést a Nintendonak sikerült elérnie, akik 1980 és 1991 között hatvan féle úgynevezett Game & Watch játékkonzolt — bár hívhatjuk őket kvarcjátékoknak is — dobott piacra. Könnyű dolguk volt, ugyanis több éves tapasztalattal rendelkeztek manager kalkulátorok és ahhoz hasonló eszközök gyártásában, amihez a nagyszerű dizájner, Gunpei Yokoi nagyon sokat tett hozzá, ő találta fel többek között a játékok irányítására használható d-padot is. A Game & Watch masinákon egy-egy játék volt található, bónuszként pedig óra és ébresztő is volt rajtuk, innen a név. A masináknak tíz típusa volt, összesen hatvan játék jelent meg rájuk. Az egyik legérdekesebb a dupla kijelzővel rendelkező Multi Screen gép, mely pont úgy nézett ki, mint a napjainkban is kapható Nintendo DS — egyébként többek között a Donkey Kong futott rajta.

Ezzel el is érkeztünk az 1989-ben piacra dobott Game Boy-hoz, mely öt évvel a Palmtex nevű cég teljesen megbukott Home-Computer Software Super Micro Cartridge System fantázianevű masinájának megjelenése után jutott el az első vásárlókhoz. A cserélhető kazettás gép sikerében benne volt, hogy a Nintendo felismerte azt, hogy a gépet egy nagyon ütős játékkal kell eladni a biztos sikerhez. Ez a játék a Tetris volt, melyet a cég elnök-vezérigazgatója, Minoru Arakawa látott egy 1988-as kiállításon. A Nintendo egyből meg is vásárolta a játék jogait, a Game Boy mellé pedig ezt a játékot csomagolták, ami meg is látszott az eladásokon: 1992-ig 25 millió konzolt adtak el, a sima és a színes Game Boy összesített eladásai pedig 2005-ben majdnem elérték a 120 millió példányt. Utóbbiban benne vannak az 1996-ban megjelent Game Boy Pocket és a rá egy évre piacra dobott Game Boy Light eladások is — előbbi gép egy kisebb, kevesebb elemet igénylő gép volt, utóbbi pedig a Pocket-nek a kissé vastagabb, háttérvilágított kijelzővel rendelkező variánsa.